Epigenetika, transzgenerációs hatás
Egyre inkább előtérbe kerülnek a transzgenerációs sémákkal, mintákkal és a traumákkal foglalkozó témák. A kifejezés és a jelenség nem új, a biológiában epigenetika néven fut az a tudomány, amely a sejtek géneken túli örökítőképességével foglalkozik. A pszichoszociális fejlődéssel foglalkozó E. Erikson honosította meg a gondolatot, hogy a személyiség fejlődésében a környezeti hatásoknak is óriási szerepük van.
De mit is jelent ez az egész?
Tulajdonképpen arról van szó, hogy nemcsak a gének által meghatározott tulajdonságokat örökítjük tovább, hanem a környezeti, szociális hatásokra adott válaszainkat, tanult viselkedésmintáinkat és egy-egy válság vagy fejlődési pont kapcsán megszerzett tapasztalatainkat, ha azok a túlélés szempontjából lényegesek voltak. Vagyis ha olyan szituációban találjuk magunkat, amelyben a nagyi félt, akkor édesanyánk és mi is nagyjából hasonló reakciót fogunk mutatni, azaz információt örököltünk.
Ennek még elvontabb változata az, amikor a kiváltó helyzet nélkül is mutatjuk a reakciót, azaz anélkül szorongunk, hogy okunk lenne rá. Vagy például hajlamosak vagyunk az alacsony önértékelésre, holott semmi kézzel fogható indokot nem találunk rá. Ez esetben érdemes a transzgenerációs – vagyis generációkon átívelő – örökségeink után néznünk.
Az az egy…
Van-e még, aki kételkedik abban, hogy a transzgenerációs elméleteknek helye van, nemcsak a modern pszichológiában és biológiában, hanem a hétköznapi önismeretben is? Nézzünk szembe, ismerjük meg – amíg lehet – elődeink, családunk, múltunk történéseit minél jobban. Hiszen csak így tudunk majd párhuzamokat vonni a jelen eseményei, érzései és reakciói és a múlt emlékei között. Ebből kiindulva tudunk majd változtatni, generációkon átívelő problémákat megoldani, blokkokat, gátlásokat feloldani, sémákat átkeretezni. Azt mondják, minden családban van egy valaki, aki képes gyökeresen megváltoztatni a következő generációk életét. Vajon te leszel az?
Ha van kérdésed, nézz szét itt: https://iraspszichologia.com/onismeret/